A jó fotó titka

Before After

Most. Ne legközelebb!

2018. november 26. - Polgár Ádám

Vicces, mert az első before-afteres poszt képe egy fotózás melléktermékeként született. Noha terveim szerint a bejegyzések a tudatos, illetve tervezett fotózásról fognak szólni, ez a kép mégis egy hajnali fotózásról hazafelé született.
A Keszthely melletti feketefenyő fasor egyébként is nagy kedvenc, de az ember általában csak elhajt mellette és legjobb esetben is csak ki-kitekint rá, holott a 71-esről és a Keszthely, Fenék pusztai bevezetőn is egész hosszan látszik.

01-beforeafter.jpg

De kezdjük kicsit messzebbről. Nyaranta alkalmanként megfordulok a Balaton nyugati részén és ilyenkor lehetőleg nem hagyom ki egyik kedvenc partszakaszom fotózását Balatonberényben. E kép születésénél is onnan tartottam hazafelé. Mindennek csak azért van jelentősége, mert lesznek még onnan képek, már csak azért is, hogy lássátok mennyire más és más tud lenni ugyan az a partszakasz évszaktól, napszaktól és időjárástól függően. (A következő bejegyzés így praktikusan onnan érkezik.)

Berényből hazafelé a 71-esen először az út bal oldalán láttam meg a szántás felett elterülő párafoltot, mögötte a fenyőfasorral, valamint a reggeli lágy fényekkel. Mondanom sem kell, már ez is lenyűgöző látvány volt! Ennek ellenére ez a kép szerintem nem sikerült a legjobban. A fenyősor ritmusát, hol a villanyvezetékek, hol a mögötte elhúzódó erdősáv töri meg. Otthagyni viszont nem lehetett.

dsc_2318.jpg
Tovább hajtva északnak, miután a főút keresztezte a fasort, az átkerült a 71-es főút másik oldalára. Amint elnéztem arra láttam, hogy újra meg kell állni! Ekkor kerültek a fák ellenfénybe és a fejemben már meg is volt, hogy milyen képet szeretnék készíteni. Szerencsére a fák ebből a szögből valamelyest magasabban vannak, mint a környezetük, illetve mögöttük sem volt különösebb zavaró tereptárgy. Ebből született a lenti kép.

01-after.jpg

Gyakran megesik velem, hogy utazok/megyek valahová és meglátok valami fotó témát. Meg kéne állni! Vissza kéne menni! És a kisördög már meg is szólal. Áhh, már túlmentem, vissza kéne fordulni. Plusz fél óra. Gépet, állványt (már megint) előszedni. Úgy is van már hasonló kép! Mire visszamegyek már úgysem lesz ott/ nem úgy süt a nap! Jövök máskor is erre! Ismerős? :)

Szóval ne gondolkozzatok azon, hogy megálljatok-e elkészíteni a képet!  Ha a téma jónak látszik, és megvan a lehetőséged, ne légy lusta, hajolj le érte, lehet hogy nem lesz újra lehetőséged hasonlót fotózni! 

Ebben a galériában mutatok pár képet, melyek hasonló szituációban készültek. Mind-mind plusz megállás és visszafordulás eredménye. Szerintem kár lett volna őket elszalasztani!
(A galériában a fotókhoz van egy kis leírás.)

 

Ha tetszett a poszt, akkor kövesd be az facebook oldalam, hogy ne maradj le az újabbakról! :)

És hogy a névadáshoz hűek maradjunk, a fő fényképre vonatkozó Lightroom alapbeállításokat itt találjátok:

1-keszthely.png


Technikai adatok:

ISO: 100
Gyújtótávolság: 46mm
Expó idő: 1/60
Rekesz f16
Egyéb használt kiegészítő: stabil állvány

A before képen a RAW kidolgozásból semmi sincs alkalmazva, csak a vágás, hogy könnyebb legyen a két kép összehasonítása. A képek külön-külön is letölthetőek innen és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://beforeafter.blog.hu/api/trackback/id/tr7014256749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pax Deorum 2018.11.27. 17:26:29

Tetszett a cikk, jó a témaválasztás, saját érzéseimre ismertem benne: „Áhh, már túlmentem, vissza kéne fordulni. Plusz fél óra. Gépet, állványt (már megint) előszedni.”

Bizony, ez nagyon ismerős… pedig nem más ez, mint fotós lustaság. Én utólag az összes ilyen döntést (vagyis hogy nem álltam meg akkor) megbántam. Ugyanilyen nehezen tudom magamat rávenni a kora hajnali felkelésre. Azt pedig még egyszer sem bántam meg, amikor megtettem.
Szintén tetszik, hogy a szerző nem képmutató: kiteríti a lapjait, gond nélkül megmutatja a képek nyers változatait a lightroom beállításokkal együtt.

Tehát remekül sikerült az első írás: a problémafelvetés érdekes, sok fotóst érintő, a szakmai hozzáállás pedig végtelenül korrekt.
Ha lesz folytatása, szívesen olvasom.

Polgár Ádám 2018.11.27. 20:01:00

@Pax Deorum: Köszönöm! Örülök a pozitív visszajelzésednek!
Igen néha lustaság, néha rohanás, pedig azon a plusz 10-20 percen nem múlhat semmi.
A kora reggeli keléssel sajnos én is rosszul állok, pedig mindig csuda! Amint említettem a következő poszt Balatonberényből érkezik, talán pont egy hajnali képpel felütve. :)
Köves fb-on, hogy értesülj az új tartalomról. Index2 kiemelést nem valószínű, hogy újra kapok.
süti beállítások módosítása