A jó fotó titka

Before After

Egy helyszín ezer arca

2019. január 13. - Polgár Ádám

A következő poszt lazán, de gondolatmenetben folytatása az előzőnek. Míg ott a pillanat adta lehetőség megragadását taglaltam, addig ebben a tudatosabb, egyazon helyszínre való visszatérésről lesz szó. Hiszen kinek ne lennének kedvenc helyszínei? Én kimondottan imádom a hegyek, vizek találkozását, melyekből itthon is akad bőven! Nem nagy talány, hogy az egyik a Balaton, annak is a déli partja, hisz a tanúhegyek a legattraktívabb módon leginkább onnan látszanak.

before_after_head.jpg
Sajnos keveset járok arrafelé, de a nyugati oldalon, Keszthely és környékén azért meg-megfordulok egy évben többször is. Onnan pedig Balatonberény autóval csak pár percre van. Amióta felfedeztem ezt a csodás panorámával bíró partszakaszt rendszeres látogatója vagyok. Minden évszakban és napszakban egy kicsit más arcát mutatja. Olykor egészen középszerű képeket sikerül csak készítenem, máskor pedig nem akarok hinni a szememnek! Előbbi esetben az ember reménykedik, hogy majd utómunka során talán valami pozitív kisül a dologból (nem), máskor pedig a kocsiból kiszállva a part felé haladva már tudom, hogy atya ég ebből milyen klassz kép lesz! A lenti fotó elkészültekor is ez az érzés kapott el. Ráadásul, ennél a képnél is, csak úgy, mint néhány másik alkalommal a hajnali kék órákra mentem ki. Valljuk be, pláne nyáron a korai kelés nem egyszerű dolog és itt még tetőzte a helyzetet az is, hogy hajnalba kilesve az ablakon azt láttam, hogy tiszta felhő az ég. Majdnem visszafeküdtem. Aztán mégiscsak erőt vettem magamon és elindultam. Amint a képen is látszik, a felhőt mintha kelet-nyugat irányba csak az én kedvemért kettévágták volna. Az északi parton gyakorlatilag tiszta az ég. Egészen elképesztő látvány volt nem sokkal a napfelkelte előtt!

dsc_2477.jpg

Ebben a galériába válogattam még néhány képet, melyek ugyan ezen a balatonberényi partszakaszon készültek. Lesznek olyanok képpárok, melyek pár perc különbséggel, rövid ill. hosszú expós technikával, mások teljesen eltérő időszakban, évszakban készültek. Sok közülük szerintem egész jól sikerült, így bizonyosan állíthatom, hogy a nagy számok törvénye működik, érdemes visszamenni többször is ugyan oda fotózni!

Mutatok egy másik, ezúttal külföldi helyszínt is. Észak Olaszország, Dolomitok. Talán a kocsival fél nap alatt elérhető legszebb hely Magyarországról. Egyik, ha nem a legismertebb és ezáltal legtöbbet fotózott helyszín a Misurina-tó, háttérben hegyekkel és egy szállodával.
Mivel rengeteg látnivaló van a környéken és ez a tó a szállásunk elhelyezkedése miatt rendre útba esett, több alkalommal is megálltam ott fotózni. Sok képem van innen, de valahogy egyikre se tudom azt mondani, hogy: Ez igen! Atom lett! Pedig van innen, napközbeni, rövid és hosszú expós, naplementés, sőt még kék órás képem is, de valahogy egyiket sem érzem igazán ütősnek. Oké, nem rosszak, de sosem voltak eléggé ideálisak a fények. Talán majd idén!

És hogy mikor érdemes felkelni és kiérni esti, vagy akár a hajnali kék órákhoz, naplementéhez, napfelkeltéhez egy adott helyszínre? Több mobil alkalmazás is létezik, melyek segítik megtervezni a fotózás idejét, helyszínét. Nekem ezek közül az egyik kedvencem a Sun Surveyor, ami igaz fizetős és viszonylag borsos az ára, de annyi mindent tud, hogy minden forintját megéri. Ezzel tervezhetünk, térben és időben tetszőleges helyszínre és időpontra. Mutatja a Nap és a Hold útját, állását, szögét. Éjszakai képre a tejút ideális pozícióját is meg tudjuk tervezni vele!
Természetesen mint mindennek, ennek is van ingyenes alternatívája mint pl az Exsate Golden Hour. Kicsit kevesebb dolgot tud és csak androidra, de azt ingyen. Érdemes szétnézni a Play vagy app storeban "blue hour" kulcsszóra keresve, egyszerűbb alkalmazásból is akad bőven.

Tudatos tervezés ide vagy oda, nem lehet mindig szerencsénk az időjárással és fényekkel, ráadásul ott vagyunk még mi is, akik szeretünk hibázni, annak ellenére, hogy csak egy gombot kell megnyomni. Így hát mindenkit arra bíztatok, hogy ha teheti kedvenc helyszíneit örökítse meg újra és újra, nem lesz kétszer egyforma!

Ehhez a tematikához lenne még két különleges fotóm, de ezt majd csak a következő posztban mutatom meg nektek, talán megér egy külön írást.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövesd be az facebook oldalam, hogy ne maradj le az újabbakról! :)

A névadáshoz hű maradva pedig következzenek a Lightroom "after" beállításai:

dsc_2477.jpg

panel-single_le-hez.png


Technikai adatok:

ISO: 320
Gyújtótávolság: 58mm
Expó idő: 43 sec
Rekesz f14
Egyéb használt kiegészítő: stabil állvány, B+W ND110 szűrő

A before képen a RAW kidolgozásból semmi sincs alkalmazva, csak a vágás, hogy könnyebb legyen a két kép összehasonítása. A képek külön-külön is letölthetőek innen és innen.

Most. Ne legközelebb!

Vicces, mert az első before-afteres poszt képe egy fotózás melléktermékeként született. Noha terveim szerint a bejegyzések a tudatos, illetve tervezett fotózásról fognak szólni, ez a kép mégis egy hajnali fotózásról hazafelé született.
A Keszthely melletti feketefenyő fasor egyébként is nagy kedvenc, de az ember általában csak elhajt mellette és legjobb esetben is csak ki-kitekint rá, holott a 71-esről és a Keszthely, Fenék pusztai bevezetőn is egész hosszan látszik.

01-beforeafter.jpg

De kezdjük kicsit messzebbről. Nyaranta alkalmanként megfordulok a Balaton nyugati részén és ilyenkor lehetőleg nem hagyom ki egyik kedvenc partszakaszom fotózását Balatonberényben. E kép születésénél is onnan tartottam hazafelé. Mindennek csak azért van jelentősége, mert lesznek még onnan képek, már csak azért is, hogy lássátok mennyire más és más tud lenni ugyan az a partszakasz évszaktól, napszaktól és időjárástól függően. (A következő bejegyzés így praktikusan onnan érkezik.)

Berényből hazafelé a 71-esen először az út bal oldalán láttam meg a szántás felett elterülő párafoltot, mögötte a fenyőfasorral, valamint a reggeli lágy fényekkel. Mondanom sem kell, már ez is lenyűgöző látvány volt! Ennek ellenére ez a kép szerintem nem sikerült a legjobban. A fenyősor ritmusát, hol a villanyvezetékek, hol a mögötte elhúzódó erdősáv töri meg. Otthagyni viszont nem lehetett.

dsc_2318.jpg
Tovább hajtva északnak, miután a főút keresztezte a fasort, az átkerült a 71-es főút másik oldalára. Amint elnéztem arra láttam, hogy újra meg kell állni! Ekkor kerültek a fák ellenfénybe és a fejemben már meg is volt, hogy milyen képet szeretnék készíteni. Szerencsére a fák ebből a szögből valamelyest magasabban vannak, mint a környezetük, illetve mögöttük sem volt különösebb zavaró tereptárgy. Ebből született a lenti kép.

01-after.jpg

Gyakran megesik velem, hogy utazok/megyek valahová és meglátok valami fotó témát. Meg kéne állni! Vissza kéne menni! És a kisördög már meg is szólal. Áhh, már túlmentem, vissza kéne fordulni. Plusz fél óra. Gépet, állványt (már megint) előszedni. Úgy is van már hasonló kép! Mire visszamegyek már úgysem lesz ott/ nem úgy süt a nap! Jövök máskor is erre! Ismerős? :)

Szóval ne gondolkozzatok azon, hogy megálljatok-e elkészíteni a képet!  Ha a téma jónak látszik, és megvan a lehetőséged, ne légy lusta, hajolj le érte, lehet hogy nem lesz újra lehetőséged hasonlót fotózni! 

Ebben a galériában mutatok pár képet, melyek hasonló szituációban készültek. Mind-mind plusz megállás és visszafordulás eredménye. Szerintem kár lett volna őket elszalasztani!
(A galériában a fotókhoz van egy kis leírás.)

 

Ha tetszett a poszt, akkor kövesd be az facebook oldalam, hogy ne maradj le az újabbakról! :)

És hogy a névadáshoz hűek maradjunk, a fő fényképre vonatkozó Lightroom alapbeállításokat itt találjátok:

1-keszthely.png


Technikai adatok:

ISO: 100
Gyújtótávolság: 46mm
Expó idő: 1/60
Rekesz f16
Egyéb használt kiegészítő: stabil állvány

A before képen a RAW kidolgozásból semmi sincs alkalmazva, csak a vágás, hogy könnyebb legyen a két kép összehasonítása. A képek külön-külön is letölthetőek innen és innen.
süti beállítások módosítása